Devizatőzsde - Forex
Valójában a devizatőzsdére (Foreign Exchange) is ugyanaz
igaz, mint Magyarországon a részvényekkel való kereskedésre. Meg kell találni az
egyik legjobb céget, amely biztosítja számunkra a valutaárfolyamokkal való
kereskedést. Az összhang megteremtése itt is ugyanaz -eladót a vevővel, vevőt az
eladóval- kell párosítani. A Forex (devizapiac, Foreign Exchange, FX) napi több,
mint 1.4 trillió dolláros forgalmával a világ legnagyobb piaca. A forex egy
globális, az egész világ bankjait, pénzintézeteit összekötő elektronikus
hálózat, amin keresztül devizakereskedelem folyik a nap 24 órájában hétfőtől
péntekig. A Forex 46-szor nagyobb az összes tőzsdei piacnál együttvéve és ennek
köszönhetően a világ legváltozékonyabb piaca. A múltban a forex kereskedést
kizárólag csak a nagy bankközpontokra és intézményi kereskedelemre limitálták.
Azonban az elmúlt néhány évben a technikai újításoknak és az online platformok
fejlesztésének köszönhetően ma már a kis összeggel kereskedők is jelentős
hasznot termelhetnek a devizakereskedelemmel. A forex piacán az eladások és
vételek azonnaliak, ezért nincsenek a fizikai kereskedelemben megszokott
kényszerek. A forex piacán, a pénznemekkel párban lehet kereskedni és minden
párnak van egy aktuális értéke, ami folyamatosan változik, percenként többször
is. Ön dönti el, hogy melyik valutapárral kereskedik. Pl. ha úgy gondolja, hogy
az euro erosődni fog az amerikai dollárral szemben, akkor EUR/USD -t vesz (LONG)
és arra számít, hogy drágábban tudja majd ezt eladni a piaci változások
következtében. Épp ebből van a profit. Ön dönt arról, hogy mikor milyen
valutapárt vesz vagy ad el és hogy ezeket a lekötéseket mikor zárja le. Ha jól
megérzi a piaci mozgásokat, akkor komoly bevételre lehet szert tenni.
Természtesen nem szabad megfeledkezni a kockázati tényezőkről sem, amilyen
könnyen profitot lehet generálni, ugyanolyan gyorsan lehet veszteni
is!
HASZNOS TANÁCS: ne csak REGISZTRÁLJON hanem éljen a lehetőséggel és használja is a Marketiva
(c) szoftverét, valutapárokkal való kereskedéskor. Ha bizonytalan és valamit nem
ért, akkor kérjen segítséget egy hivatalos Marketiva
asszisztenstől! Azzal ha csak beregisztrál, gyakorlatot biztos nem
szerez, pedig ennek a devizatőzsde "játéknak" ez lenne a lényege! Regisztráció
után a Marketiva (c) küld Önnek egy E-mail-t arra az E-mail címre amelyet
regisztrációkor megadott és az az E-mail tartalmazni fogja a pontos linket,
amely segítségével telepítheti a Marketiva (c) Streamster.exe
programját.
Internet Explorer felhasználóknak: ha rákattintanak a
Marketiva Önökhöz intézett levelében levő linkre, ahol a Streamster.exe program
van, akkor a "Futtatás" azaz "Run" gombot kell megnyomni, s ennek hatására a
telepítés automatikusan végbemegy. Eredmény: a munkaasztalon "Desktop" látszodni
fog a Marketiva ikon.
Firefox felhasználóknak: ha rákattintanak a Marketiva
Önökhöz intézett levelében levő linkre, akkor le kell menteniük az installációs
programot. Sajnos a Firefox közvetlen futtatási lehetőséggel nem rendelkezik. Az
installációs program ami az Ön számítógépére le lesz mentve
SETUP-STREAMSTER-1-2382.EXE nevet viseli. Mentés után futtatható és elkezdődik a
telepítés (max. 1,5 percig tart).
Ha valamilyen oknál fogva (pl. az Ön postaládája megtelt)
és a Marketiva (c) nem tudja elküldeni Önnek a levelet akkor http://www.marketiva.com/index.ncre?page=downloads oldalon letöltheti a szükszéges szoftvert. A szoftver
kizárólag REGISZTRÁCIÓ után működik, Login (bejelentkezési név) és Password
(jelszó) megadásával.
Nagyon fontos továbbá azt is tudni, hogy a regisztráció
csak akkor teljes, csak akkor tudunk pénzt küldeni a Marketiva (c) számára és
csak akkor tudunk a Marketiva (c) számlánkról pénzt küldeni a saját
bankszámlánkra, ha már azonosítottuk magunkat a Marketiva (c) rendszerébe,
fényképes dokumentummal (pl. angol nyelvű személyi igazolvánnyal, vagy
útlevéllel, illetve egy olyan dokumentációval amely igazolja azt a lakcímet
amelyet regisztrációkor megadtunk. Ha már Ön REGISZTRÁLT tag a Marketiva (c)
rendszerében, akkor a https://www.marketiva.com/index.ncre?page=login&redirect=page%3Didentification oldalra kattintva a felhasználói név (login) és jelszó
(password) megadása után, lehetősége van feltölteni, pl. az útlevelünk
(fényképes részének) beszkennelt változatát, valamint egy olyan dokumentum
beszkennelt változatát, amely igazolja a regisztrációkor megadott lakcímünket az
a legjobb ha a banki kivonatunkat szkenneljük be, természetesen elég a fejléc
ami a címünket igazolja, amelyeken nincsenek személyes tranzakciós adatok. Ami
fontos, hogy mindkettő beszkennelt dokumentum (a lakcím igazolás is és az
útlevél/nemzetközi fényképes ID JPG formátumban legyen és 100 Kbtye alatti
legyen a méret mindkét dokumentum esetén! Ezzel kapcsolatos kérdések esetén is
szívesen válaszol bármelyik hivatalos Marketiva asszisztens
akik megtalálhatóak a kereskedéshez biztosított Streamster.exe szoftver CHAT
szobáiban. A magyar kereskedők a #HUNGARY szobában
találhatók.
KÉREM EZT AZ OLDALT TÖBBSZÖR IS FIGYELMESEN OLVASSA EL
MIELŐTT REGISZTRÁL HISZEN NAGYON SOK FONTOS ÉS HASZNOS INFORMÁCIÓT TARTALMAZ
AMIRE ÖNNEK FELTÉTLEN SZÜKSÉGE LESZ A "JÁTÉK" SORÁN!
Pár hasznos információ a Marketiva (C) cégről (amit csak
ajánlani tudok):
A Marketiva egy olyan cég, ahol élőben lehet a
devizanemekkel kereskedni. Néhány napba beletelik, amíg az ember megszokja a
kezelőfelületet: angol nyelvtudás nagyon nagy előnyt jelent! A legjobb a
Marketivában, hogy nem szükséges pénzbefektetés a kereskedéshez, mivel kap
ingyen 5$-t, amiből profitot termelhet. Emellett lehetőség van a tét nélküli
kereskedelemre is virtuális pénzzel, aminek nincs értéke, kizárólag arra van,
hogy gyakoroljon vele mielőtt belevetné magát a mélyvízbe, valódi pénzzel.
Javaslom is, hogy egy ideig csak virtuális pénzzel kereskedjen amíg meg nem
szokja a program kezelését. Egy egyszerű regisztrálási eljárás után, ha követjük
az instrukciókat akkor letölthető a Marketiva (C) által használt szoftver amely,
pl. a PETI klienshez hasonlóan biztosítja a kereskedést. A különbség csak az,
hogy a PETI klienst, mint azt már megszokhattuk, az Equitas Bróker Zrt. terméke,
és azt a célt szolgálja, hogy a Budapesti Értéktőzsde által biztosított
részvényekkel kereskedjünk, míg a Marketiva (C) által biztosított szoftver, a
devizanemekkel való kereskedést támogatja. Természetesen különbség még az is,
hogy a Marketiva (C) nemzetközi szinten érhető el, s pontosan ez az ami
követelménnyé teszi, hogy a szoftver kezelőfelülete, angol nyelvű legyen! Hogy
honnan tölthető le a Marketiva kliens programja? Ez annyira nem is érdekes,
hiszen a regisztráció után, arra az E-mail címre amit megadtunk nekik, bárki
megkapja automatikusan az információs levelet, amelyben szerepel a pontos link,
hogy honnan letölthető a szoftver. Úgy ahogy a PETI kliens esetében, User name -
Bejelentkezési név Password - Jelszó megadása a Marketiva (C) kliens esetén is
szükséges. Szükséges, hiszen a rendszer ezzel azonosít
mindenkit!
Mit kell tenni a Marketiva (C) számlanyításhoz? Pontosan
IDE
KELL klikkelni!
Egy kis segítség a program
használatához:
Bejelentkezés után, 4 ablakra van osztva a képernyő. A bal
felső sarokban a "Forex Rates" fül alatt láthatja a valutapárokat. Az adott
valutapár sorában a Bid illetve az Offer oszlopba kattintva lehet eladni illetve
venni. Bid=Eladás, Offer=Vétel. Eladáskor az a jó, ha csökken az ár, vételkor
pedig ha nő. Az eladást hívják shortnak is, a vételtlongnak. Az előjövő ablakban
az "Instrument" résznél a valutapárt, a "Quantity" résznél a mennyiséget
állíthatja be. A mennyiségnél 100 egység jelenti azt, hogy 1$-ral (USD)
kereskedünk. Tehát összesen az 5$ 500 egységnek felel meg. Nem ajánlom, hogy a
pénz 1/3-1/4 -énél egyszerre többet tegyen egy lekötésre. A "Desknél"
kiválasztható, hogy valódi (Live Trading) vagy virtuális (Virtual Trading)
pénzzel szeretne e kereskedni. Az "Exit Stop-Loss"-nál beállítható az az érték,
amit ha elér akkor a program automatikusan lezárja a lekötést. Ugyanerre való az
"Exit Target" is. Az egyikehz egy alsó, a másiknál egy felső korlát állítható
be. A "Latest Rates" fülnél a legfrissebb hírek jelennek meg automatikusan. A
jobb felső ablakban a "Charting" résznél a kiválasztott valutapár grafikonját
láthatja, jobb gombot nyomva számos opció közül lehet választani, alapból az
EUR/USD pár van beállítva. A "Discussion" feliratnál találja a Chat szobákat.
Számos nyelven elérhető, többek között magyar nyelven is. A "Group" gombra
kattintva tudja kiválasztani az Önt érdeklő Chat szobákat. A bal alsó ablakban a
"Portfolio" fül alatt található az Ön egyenlege, a "Signals" fül alatt
előrejelzést adnak, hogy mit érdemes venni/eladni. Ezt szakértok állapítják meg,
de ők is szoktak hibázni, tehát nem 100%-os amit oda leírnak. Az "Alerts" fül
alatt pedig a fontos soron következő piaci tényezőt befolyásoló hír jelzése
jelenik meg egy hangjelzés kíséretében. A jobb alsó ablakban a "Positions"
fülnél láthatja az aktuális vagy lezárt lekötéseit és a nyílt lekötések állását.
A "Points" oszlopban van hogy éppen Ön profitál avagy veszteséges. A piros
veszteséget, a zöld profitot jelent. A profit oszlopban látható, hogy éppen
mennyit keres az adott pillanatban a lekötéssel. Egy lekötést lezárni az adott
lekötésre kattintva lehet, majd a felugró ablaknál a Close, majd a YES-re
kattintva. A Change résznél lehet módosítani az adott lekötés tulajdonságain. No
action=Ne tegyen semmit. Az Account Center fülnél személyes beállításait és
egyéb segítséget találhat a programhoz.
Minden amit hasznos tudni a befizetésekről és a
kifizetésekről:
Deposit Funds (Deposit by Wire Transfer) - Segítségével Ön a
saját bankszámlájáról tud összeget (USD-t) mozgatni a Marketiva(C) számlájára.
Az utalás automatikusan végbemegy, a Marketiva (C) az összeget jóvá fogja írni
az Ön számláján. Az összeg pontosan ebbe a bankba fog utazni:
510 Fifth Avenue
New York, NY 10036
United
States
Ha nem lenne elég az az 5 USD amelyet a Marketiva (C)
regisztrálás után ad Önnek -amely teljesen jogos, hogy nem elég- akkor a fent
ismertetett módon kényelmesen tud utalni. Természetesen vegye figyelembe, hogy
sajnos még napjainkban is a bankok a devizaátutalásért legalább 5,000 HUF
összeget felszámítanak. Van lehetőség E-gold számláról is pénzt utalni, de ehhez
segítséget nem tudok adni.
Withdraw Funds (Withdrawal by Wire Transfer) -
Segítségével Ön a Marketiva (C) számláján levő összeget, pl. a profitot
átutalhatja saját bankszámlájára (a devizaátutalás költségét itt is vegye
figyelembe!) A rendszernek ez a funkciója csak akkor működik, ha Ön már
fényképével (ami lehet digitális fényképezőgéppel elkészített, vagy beszkenelt)
és lakcímének igazolásával azonosította magát a Marketiva (C) rendszerben. A
fényképet és a lakcím igazolást csak egyszer kell feltölteni, utána a rendszer
megjegyzi. A lakcím igazolására, pl. az Ön telefonszámlájának, vagy
bankszámlájának kivonata is kiváló, amely tartalmazza az Ön pontos címét. Miért
van erre a Marketiva (C) rendszernek szüksége? Azért, hogy a visszaélések
felgöngyölíthetők legyenek, illetve hogy az IT terrorizmust ezzel is gátolják
(hiszen itt pénzekről van szó).
Hogyan lehet Ön is sikeres? Ezen a területen legfontosabb
a tapasztalat. Minél régebb óta fogja csinálni, annál ügyesebb lesz, annál
jobban megtudja majd mondani a várható változásokat. Előbb-utóbb meglátja az
összefüggéseket, a kapcsolatokat, megtanulja a grafikonokat analizálni. Persze
ez nem egyik napról a másikra megy, hanem hosszú idő folyamata. Azonban még a
tőzsdeszakemberek se tudnak mindent 100% pontossággal megállapítani, egy
váratlan hír keresztülhúzhatja bárkinek a számításait. Pontos előrejelzést sose
lehet adni, de nagy valószínűséggel meg lehet állapítani a várható mozgásokat. A
jó forexes kereskedő másik fontos tulajdonsága a türelem. Ha jók a számításai és
elég türelmes, akkor elõbb-utóbb be fognak jönni. A piaci változásokra
kétféleképpen lehet következtetni:
1. Grafikon analízissel
2. A
piacot befolyásoló hírek hatásának a következtetésével.
Melyik valutapárral érdemes leginkább kereskedni? Az egyik
legmegbízhatóbbnak és egyben a legkiszámíthatóbbnak a EUR/USD valutapárost
tartom.
Valutapárok amelyekkel kereskedni lehet a Marketiva (C)
rendszerben: EUR/USD ; USD/JPY ; GBP/USD ; USD/CHF ; USD/CAD ; AUD/USD ; NZD/USD
; EUR/JPY ; EUR/GBP ; EUR/CHF ; GBP/GPY
Így regisztráció után, mindenkinek jól jöhet egy kis
segítség a Marketiva szoftvertermékének használatához az ún. Streamster
programhoz.
A Marketiva (C) brókercég hitelessége:
A Marketiva Corporation egy USA -ban bejegyzett cég, ami
több éve stabilan muködik. Több 10 ezer vagy akár még több elégedett felhasználó
használja nap, mint nap. A kifizetéseket gyorsan és pontosan teljesítik.
Segítségkéréskor nagyon készségesek, lehet nekik emailt küldeni vagy a Support
chat szobában kérdezni. Vasárnap 23.00-tól péntek 23.00-ig van nyitva (GMT+1) a
Marketiva. Egyébként zárva.
* A Marketiva (C) pontos címe, amely egyben hivatalos
forrás és le is ellenőrízhető! *
Main Street, Jipfa Building, 3rd Floor
Road Town,
Tortola
British Virgin Islands
Hivatalosan ide regisztrálták be a
céget!10
Coptic Street, 3rd Floor
London WC1A 1NH
United
Kingdom
Ide is küldhető számukra hagyományos postai levél a brit
kirendeltségre!
3185 Hochelaga
Montréal, Québec H1W
1G4
Canada
Elektronikus szolgáltatásaikról gondoskodó
egységük céghelye.
2299 West Yan An Road, Unit 11D78 /
80
Shanghai, 200336
China
Illetve ide is küldhető számukra hagyományos
postai levél a kínai kirendeltségre!
IDE
kattintva Ön is nyíthat számlát!
International section of this site:
Forex - Marketiva

Marketiva is the best, please don't just be a guest
;)
Important information for my international visitors: there
are many foreign people who are interested in the Forex. I suggest always the
Marketiva company for everybody. The reason is very simple. The currency trading
in this system is very easy. It is financial services
corporation specialized in providing traders with high quality online trading
services: long or short actions with the different currencies (just for a
sample). After a simple
registration procedure you can become a member of this comfortable system.
You'll get 10,000 USD in virtual money on your "Virtual Forex" account and
immediately 5 USD real money on your "Live Forex" account. The virtual money can
be a great chance for the trading excercise. You know the time is change like
the people so the trading is on-line! For the on-line trading you can use the
software of Marketiva which called Streamster.exe You can download for the all
existing Windows operation systems. Unfortunately it has not a native version on
GNU/Linux :(
After the login with Streamster.exe you
can start the trading immediately. At first I think you should start the
trading with your virtual money without any commissions or exchange fees. Read
real-time economic news and forecasts about global economy and forex markets.
Get alerts narrated aloud prior to major scheduled market events!
Chat with other forex traders about market events,
exchange trading ideas and learn. You'll see the following chat rooms in the
Streamsters.exe: "Funds Chat" ; "Hungary" ; "Forex Chat" ; "International
Support" ; "Advanced Support" ; "Support" You can do speak in English on all
chat rooms except the "Hungary". The "Hungary" chat room is reserved for the
Hungarian people, therefore the language of communication is the Hungarian.
The most sophisticated and
easy-to-use forex charting tool with built-in advanced technical indicators are
in the Streamsters.exe You can trade, view and modify open positions directly on
your charts. Modify parameters of technical indicators in real-time and see how
they appear immediately. Build your chart collection by adding your saved chart
configurations.
Easy to use and understand even if you are a beginner.
Streamster.exe trading software gives you the best forex trading experience
available. Arrange trading windows according to your preference, set charting
options, use auto-pilot, and so on. You only need 4 minutes to open your account
and it's absolute free!!!
Please don't forget for your whole Marketiva registration you
must provide your ID and address datas to the Marketiva company. After few days
you'll get an E-mail from the company and they will request this documents. For
a sample the ID can be a copy of your passport (scanned JPG file format under
100 Kbyte file size, please). Have a luck and I wish to you the best trading,
experiences!
* The exact addresses of Marketiva company which is the
official source and checkable! *
Main Street, Jipfa Building, 3rd Floor
Road Town,
Tortola
British Virgin Islands
Marketiva has formal registered office is
located, here!10 Coptic Street, 3rd Floor
London WC1A
1NH
United Kingdom
You can send to Marketiva regular mail to their british
address.
3185 Hochelaga
Montréal, Québec H1W
1G4
Canada
Marketiva has electronic space provider is
located, here.2299 West Yan An Road,
Unit 11D78 / 80
Shanghai, 200336
ChinaYou can
also send to Marketiva regular mail to their chinese
address.
CLICK
here you can open an account!