Mi is az a GDI? a GDI egy kb. 7 éve működő cég
az Egyesült Államokban, Kaliforniában. A teljes nevük: Global Domain
International Inc. Ők a kizárólagos forgalmazói az egész világra kiterjedően a
.ws kiterjesztésű úgynevezett domain (ejtsd: domén) neveknek.Nemrég kezdték el
értékesíteni a terméküket MLM, azaz hálózatos formában, tehát megéri
csatlakozni, márcsak azért is, merthogy ez újdonság
hazánkban!
Valós lehetőség ez? Igen! Abszolút! Korrekt,
törvényes, tisztességes lehetőség, korrekt jövedelemmel. Törvényes, bejegyzett
cégről van szó, amely már eddig is bizonyított és benne van az USA-ban a
Top500-ban és a Top50-ben is ( a 37. helyen).
Mit hallottál már az Internetről? Hallottad
már, hogy ez az egész világra kiterjedő hálózat, ami hihetetlen robbanásszerű
ütemben növekszik percről-percre? Mit gondolsz, hogy a TV vagy a Rádió hozta a
legnagyobb változást az emberek életében pozitív irányban vagy az
Internet?
Hallottad már azt, hogy jó időben jó helyen
lenni? Mit gondolsz, a technika lehetőséget teremtett neked vagy kudarcot?
Hallottál már a GDI cégről és a hozzá kapcsolódó egyedülálló termékről és
lehetőségről?
Hallottad már hogy a piackutatások szerint
hamarosan több százmillióan fognak igényelni maguknak olyan terméket, amit a GDI
cég kínál? Az alábbiakban minden titkot azonnal megtudhatsz!
Mi a termék, azaz mit kapok a pénzemért? A
termék egy komplett Internet megjelenés, amely ma a világon az egyik
legkeresettebb. Ez tartalmazza a következőket:
1 db domain név.Pl.honlapom.ws 100 MByte
tárhellyel + hosting szolgáltatással, ahová azt tehetsz amit szeretnél.A hosting
annyit tesz, hogy megjelenik az oldalad bármikor, ha beírják a címét, nem kell
külön szervert fenntartanod erre a célra, nemúgy mintha csak egy domain nevet
vennél valahol valakitől. 10 db e-mail cím egyenként 1 GB tárhellyel 1 db
angol nyelvű GDI információs oldal a Te saját adataiddal, ami által mások
regisztrálhatnak hozzád.
Jópár db. sok nyelvű GDI film bemutató oldal a Te
saját adataiddal, ami által mások regisztrálhatnak hozzád. 1 db angol nyelvű
GDI adminisztrációs oldal. Ide bármikor be tudsz lépni a Te saját felhasználó
neveddel és jelszavaddal. Ez a Te irodád, ahol mindent percre készen nyomon
tudsz követni. Pl. ki és mikor csatlakozott hozzád, mennyi pénz van a GDI
számládon stb.
1 db weboldal készítő program rengeteg sablon
mintával, ahol szaktudás nélkül bárki felépítheti a saját oldalát, így nem kell
több tízezret, több százezret kifizetni egy weboldalért. 1 db Domain név
átirányítási lehetőség. 10 db E-mail cím átirányítási lehetőség. FTP
elérhetőség, azaz bárki elkészítheti vagy elkészíttetheti a saját weboldalát
előre, majd FTP-vel fel tudja tölteni. 1 db magyar nyelvű GDI ismertető
oldal. Ezeken kívül még sok sok hasznos szolgáltatás.
Mennyi pénzbe kerül? Azért hogy pénzt tudj
keresni meg kell venni a GDI cég termékét. Ez egy komplett Internet megjelenés.
Ennek a díja 10 dollár 1 hónapra. Ez kb. 1800-1900.- Ft/hó.
Hogy tudom kifizetni a pénzt? 2 lehetőség van
rá. Az egyik a bankkártyás fizetési lehetőség, Itt olyan bankkártyát kell
megadni, amivel lehet fizetni az Interneten is. Ezek általában a Visa és a
MasterCard kártyák, amelyeknek van 3 jegyű ellenőrző száma. Ez a kártyán a
számsor végén lévő rész. Vannak speciális Internetes bank kártyák
is. Ilyeneket pl. az OTP (kb. 1.200/hó) banknál lehet igényelni. Ekkor a fizetés
ingyenes, azaz külön díjat nem számolnak fel.
A másiknál a PayPal rendszeren keresztül lehet
fizetni. Ekkor be kell regisztrálni a PayPal oldalán ingyenesen itt:
http://www.paypal.com/. Ez után fizetéskor mindössze egy e-mail címet, kártya
számot és egy nevet kell megadni. A többit elintézi a PayPal és a GDI. Ennek van
némi díja, ami kb. 600 forint körül van.
Mi a munka, azaz mit kell csinálni? Roppant
egyszerű. A GDI cég termékét, szolgáltatását kell ajánlani magán embereknek,
cégeknek stb. aki meg szeretne jelenni az Interneten vagy aki már ott van, de
szeretne végre profitálni! Azt, hogy , hogyan, az szabadon választott, kivéve
természetesen a spam e-mialezést, és egyéb illegális utakat. Ha valaki rajtad
keresztül vásárol a cégtől szolgáltatást, jutalékot kapsz
utána.
Nem ügynök munka, nem kell sehol házalni. Eladni
sem kell semmit. Minden formaságot, eladást és egyéb munkát a cég intéz és
bonyolít. Minden az Interneten zajlik egyszerűen, gyorsan és
hatékonyan.
Miért éri ez meg nekem? Több dolog miatt is.
Íme az érvek:
Nagyon kis összeggel el lehet kezdeni. Ez 2.000
Ft. Más üzletben jellemzően min. 30.000 Ft értékben vásárolni kell, hogy valaki
el tudja kezdeni és sokkal körülményesebb szinte minden. Ez egy olyan termék
csomag, amely még a pénz keresést leszámítva is igen jó áron van és nem utolsó
sorban nagyon profi. Teljesen ingyen, bármiféle kockázat nélkül ki lehet
próbálni 7 teljes napig!! Olyan jövedelem építhető ki vele, amely egy idő
után anélkül, hogy sokat dolgoznánk, folyamatosan jönni fog. Ezt nevezik passzív
jövedelemnek. Ilyen fajta jövedelem pl. ha valaki ír egy könyvet, dalt szerez.
Kiadás után még év tizedekkel is jön belőle a pénz folyamatosan anélkül, hogy
bármit is csinálnának érte! Olyan jövedelem építhető ki vele, amely
örökölhető a gyerekek részére. Nem kell eladni, forgalmazni, tárolni semmit.
Sőt! Semmilyen adminisztrációs munka nincs, amit bárki után is végezni kellene.
Mivel minden az Interneten zajlik, így ezeket a programok szinte teljesen
automatikusan végzik el helyettünk. Ez lényegében egy világ méretű üzleti
lehetőség, amit bárki akár az otthonából egy kis tudású számítógéppel, Internet
kapcsolattal és egy minimális angol tudással rögtön el is kezdhet. Ha nem tudsz
angolul az sem gond, hiszen annyira egyszerű minden. A regisztráció után
azonnal lehet csatlakoztatni másokat és a saját szemeddel fogod látni, hogy
milyen egyszerűen és hatékonyan működik. Hogy lesz nekem pénzem, azaz hogy
működik az egész és mi rá a bizonyíték? A pénz érkezhet csekken, vagy
átutalják a bankszámládra vagy a paypal számládra.(a csekk arra a címre érkezik
meg, amelyet a regisztráció alkalmával meg fogsz adni) Ezt persze később meg
tudod változtatni, ha szükséges. A postán érkező csekket pedig be tudod majd
váltani a bankban, ahol kifizetik vagy ráteszik a számládra.
Hogyan tudok csatlakozni a GDI
üzlethez? Nagyon egyszerűen. Csak kattints az alábbi bannerre, majd töltsd ki
az üres részeket a saját adataiddal.
Fontos, hogy semmiféle kötelezettséggel nem jár a
dolog és bármikor meg is szüntetheted a regisztrációdat (a www.website.ws/members oldalon belépve a FAQ menüben), azaz teljesen
kockázatmentes számodra.
Kell-e vállalkozás hozzá és kell-e adózni? Nem
kell hozzá vállalkozás. Bárki elkezdheti. Adózni nem kell.
Miért vegyek meg egy ilyen termék csomagot, ha
vannak ingyenes lehetőségek is? A kérdés nagyon jó! Sokan ezt kérdezik
legelőször. Valóban léteznek ingyenes weblapok, e-mail címek, ingyen internet
stb. A legegyszerűbben talán úgy magyarázhatnám el neked,
hogy:
Nem mindegy, hogy egész életedben albérletben,
azaz valaki másnak a házában, lakásában élsz vagy van egy saját full extrás
igényesen berendezett, minden kényelemmel ellátott lakásod vagy házad!
Érted ezt?
Gondolj bele, hogy Te foglalkozol valamivel, van
egy hobbid vagy van egy céged, üzleted stb.!
Hogy néz az ki, hogy tele vagy "freemail"-es
e-mail címekkel és van egy ingyenes tárhelyen regisztrált weblapod, ami tele van
reklámokkal és felugró ablakokkal, ráadásul még a címe sem egyedi, hanem rögtön
látszik, hogy a weblap tulajdonosa egyáltalán nem profi ezen a területen (sem)?!
Légy egyedi! Ne olyan, mint mindenki más!!
Érted ezt? Presztízs, minőség, profizmus, érték,
megbízhatóság, elismertség és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent jelenthet egy
megfelelő Internet megjelenés. Vagy talán neked mindegy, hogy Trabantban utazol
egy hosszú úton vagy egy elegáns és kényelmes Mercedesben?
Miért jó az MLM típusú üzlet? Nincs ebben valami
félrevezetés, becsapás? Nincs semmi negatív oldala a dolognak. Valós
lehetőség bárkinek. Csatlakozz most, mert megéri! Azért is egy kiváló
lehetőség a magas jövedelem szerzésre, mert a jövedelem nagysága nem elsősorban
a Te napi 8 órás munkádtól függ és a munka, tanulás mellett is nyugodtan lehet
végezni.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnek
internetezni.
Sajnos régebben sokan és még vannak akik ma is
azt hitték, hogy az MLM (Multi Level Marketing) a Kánaán, azaz hogy munka nélkül
lehet gyorsan meggazdagodni.
Azaz őket csak a gyors pénz érdekelte, az már
nem, hogy másoknak segítsenek és ebből csak kicsit később lesz pénzük, de akkor
viszont nagyon sok!
Aztán amikor kiderült, hogy ez nem igaz és erről
senki sem tett ígéretet, akkor sokan hitüket vesztve kiléptek és elkezdték a
rossz hírét kelteni az MLM-nek. Persze voltak és vannak sajnos olyan "üzletek"
is, amelyek felhasználva az emberek kíváncsiságát és gyors meggazdagodási
vágyát, becsapták a jóhiszemű belépőket.
Ezek a piramis vagy pilóta játékok. Honnan lehet
tudni, hogy ez nem piramis, pilóta játék? Onnan hogy kész termék és szolgáltatás
van mögötte, azaz a pénzünkért azonnal megkapjuk a teljes terméket! Sőt!
Bármiféle kockázat nélkül azonnal ki is lehet próbálni. Sőt! Nem kell óriási
összegeket befektetni. Mindössze 1800.-1900- Ft (10 USD) 1
hónapra.
Melyek az eddigi tapasztalatok ebben az
üzletben? Nos, az eddigi tapasztalataim azt bizonyítják, hogy nagyon megérte
regisztrálni a GDI üzletbe. Mostanra egyértelműen kiderült, hogy kivételes és
egyedülálló lehetőség, amelyhez hasonlót még sohasem láttam. A jövedelem
egyszerűen tényleg akkor is jön és növekszik, amikor én egy idő után már nem
csinálok érte szinte semmit. Ha Te is szeretnéd ezt elérni, akkor regisztrálj
most a GDI üzletbe.Ha segítségre van szükséged nyugodtan keress e-mailben az
elérhetőségeim alatt.